Blog

Így ápold kisbabád bőrét a nyári hónapokban

Így ápold kisbabád bőrét a nyári hónapokban
Dr. Csitos Ágnes bőrgyógyász tanácsai

A nyári időszakban a kisbabák bőre kiemelt figyelmet igényel. A nagy melegben nem csak a napsugárzás elleni védelemre, hanem a pelus által fedett bőrfelületek megóvására is gondolnunk kell. Nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy a babák bőre sokkal vékonyabb a felnőttekénél, a pelenka tartalma pedig könnyen kicsípheti a rosszul szellőző és nedvességtől felázott bőrt. Aggodalomra viszont semmi ok, mindenre van megoldás!

 

Nyáron nem csak mi, a babák is többet izzadnak, emiatt gyorsabban kialakulhat vízhiányos állapot. Ez érinti a bőrfelszínt, de a belső szerveket is, ezért oda kell figyelnünk a fokozott rehidrálásra. A kisbabák esetében jobb, ha fél éves korukig teljesen megóvjuk a közvetlen napsugárzástól a bőrt, ezért, ha strandolunk, kültéri programokat szervezünk, a babát mindig tartsuk az árnyékban, vagy leárnyékolt babakocsiban.

 

„A kisbabák testfelszín-testtömeg aránya sokkal nagyobb a felnőttekéhez képest, így még inkább hajlamosak a kiszáradásra. Bőrük pigmentsejtjei még érés alatt állnak, a napfény elleni védekezésük is gyengébb, ezért óvjuk 50+ faktorú fényvédő krémmel bőrüket! Számos tanulmány számolt már be arról, hogy a gyermekkori napégések jelentősen növelik a melanoma rizikóját.”  – kezdte dr. Csitos Ágnes bőrgyógyász„Mindemellett vigyáznunk kell, mert nagy melegben a napszúrás kockázata is növekszik, illetve a kinti tartózkodás miatt a rovarcsípések is gyakrabban előfordulnak.”

 

A pelenkában összekeveredő vizelet és széklet melegben még hamarabb lép reakcióba egymással, ammónia szabadul fel, ami különösképp irritálja a kicsi bőrét. Továbbá a kialakuló „dunszt-hatás” miatt még gyorsabban szívódnak fel a méreganyagok a bőrön keresztül. A babapopsi egyébként is olyan érzékeny terület, aminek az ápolására fokozott figyelmet kell fordítanunk. A pelenkadermatitisz megelőzése szempontjából az elsődleges a prevenció az átnedvesedett pelus mielőbbi cseréje. A helyes tisztántartás mellett pedig elengedhetetlen a megfelelő popsikrém, például a Sudocrem használata.

 

„A pelenka gőzkamraként viselkedik, ezért hajlamos a befülledésre, “bepállásra”. Nyáron a szabadban, kertben töltött idő is több, emellett a hőmérséklet is szélsőségesen magas lehet, ezért elsősorban a popsi szellőztetésére kell figyelnünk: hagyjuk szabadon legalább 10-15 percre két pelenkázás között.  A pelenka alatt pedig mindenképpen kenjük be ápoló babapopsi krémmel.” – mondta el dr. Csitos Ágnes.

 

Ahogy felnőtteknél, úgy a gyerekeknél is számos különböző bőrtípus létezik. Arról nem is beszélve, hogy a nyári melegben a kisbabák bőre még érzékenyebb, ezért ilyenkor érdemes komplex összetételű, hipoallergén babapopsiápolót használni. A Sudocrem care & protect kenőcs komponensei révén védőréteget képez, táplálja a bőrt, óv a fertőzésektől, és még a kifejezetten érzékeny bőrű babák esetében is hatékonyan alkalmazható.

Mit tehetünk, ha különösen érzékeny a kisbabánk bőre?

Mi tehetünk, ha különösen érzékeny a kisbabánk bőre?

Senkit nem fog meglepetéséként érni a tény, hogy minden baba bőre érzékeny. Többek között azért, mert jóval vékonyabb, mint a felnőtteké. Azonban épp úgy, mint a felnőtteknél, a kicsiknél is vannak különböző bőrtípusok, vannak akiknek kevésbé, és vannak, akiknek jóval érzékenyebb a bőre. Emellett a „normál” bőrű babáknál is tapasztalhatunk időszakos extra érzékenységet, amikor hajlamosabb a bőre a kipirosodásra, vagy az irritációra. Hogy mi állhat ennek a hátterében, mikor érdemes extra védelmet fordítani a babák bőrére és mi lehet a megoldás? Dr. Csitos Ágnes, bőrgyógyász és Dr. Makleit László belgyógyász – aki a táplálkozás és a bőr összefüggéseire világított rá – adott hasznos tippeket a Sudocrem® care & protect® kerekasztal-beszélgetésén.

 

A bőr nyújtja a legnagyobb védelmet a szervezetnek, viszont csupán 3 éves korra alakul ki a megfelelő vastagságú hámréteg. Kezdetben a bőr kevesebb pigmenttel rendelkezik, pH értéke viszont magasabb, mint az idősebb gyerekek esetében, így hajlamosabb az irritációra. „Egy érett újszülött babának is mintegy hétszer vékonyabb bőre van, mint egy felnőttnek. Így alapvetően már anatómialiag is adott tény, hogy minden baba bőre sérülékeny. Illetve az is igaz, hogy bőrtípustól függően vannak érzékenyebb bőrű csecsemők.” – mondta el Dr. Csitos Ágnes bőrgyógyász szakértő, aki hozzátette, a környezeti behatások mellett a genetika is közrejátszhat ennek kialakulásában.

 

„Az olyan picik életében is vannak fokozott odafigyelést igénylő időszakok, akik normál bababőrrel rendelkeznek” – hívta fel a szülők figyelmét Dr. Csitos Ágnes.

 

Például fogzáskor, a szilárd táplálékra való átálláskor, védőoltások utáni időszakban és antibiotikum kezelések után is érdemes felkészülni arra, hogy irritáltabb lehet, jobban kipirosodhat a baba bőre. Amikor szoptatás után elkezdődik a hozzátáplálás vagy amikor már szilárd táplálékot vagy tehéntejet is fogyaszt gyermekünk, szervezete új anyagokkal és baktériumokkal találkozik, aminek következtében a pelenka tartalma is megváltozik, így a felület rendszeres tisztántartása mellett is előfordulhat irritáció.

 

A kerekasztal-beszélgetésen Dr. Makleit László belgyógyász magyarázta el, hogy ezeknél az életszakaszoknál mi okozza a különös érzékenységet minden kisbaba számára: „Ilyenkor nem a szervezet emésztőenzimjei bontják le a táplálékot, hanem a bélbaktériumok hatására történik az emésztés, ami egy erjedéses folyamat. Ez okozhat kellemetlen tüneteket a gyerekeknél. Csikar, fáj a hasuk, gyakoribb és hígabb a székletük, ami a vizelettel találkozva agresszív felmaródást okozhat. Ez az éretlen bababőrnél teljesen hétköznapi eset.”

 

A Sudocrem® fejlesztői felismerték, hogy a babák bőre különböző, és erre válaszolva kifejlesztették legújabb kenőcsüket, hogy az alapvetően érzékenyebb bőrű babáknak és a különösen érzékeny időszakokban is segít megvédeni a bőrt és megőrizni egészségét. „Komplex összetételének köszönhetően a Sudocrem® care & protect® komplex összetétellel, hármas hatással nyújt védelmet a babapopsinak. A kenőcs védőréteget képez, táplálja a bőrt és óv a fertőzésektől is. Ezzel az új formulával végre megoldást nyújtunk a kifejezetten érzékeny bőrű babáknak is.” – zárta le a kerekasztal-beszélgetést Török Barbara, a Sudocrem® Brand Managere.

 

Az új kenőcs gyengéd és hatékony, mindennapos használatra ajánlják. De emellett is érdemes folyamatosan figyelni a jeleket, és ha a tünetek lázzal járnak, mindenképp keressük fel gyermekorvosunkat.

Erre figyelj, ha babával indulsz nyaralni!

Erre figyelj, ha babával indulsz nyaralni!


Tombol a nyár, a legtöbben most indulnak el nyaralni. Az előkészületeket sokszor megbonyolíthatja, ha kisbabával készülünk a családi pihenésre. Itt van most néhány jó tanács Dr. Makleit László belgyógyász orvostól, mire érdemes mindenképp odafigyelnünk ilyen esetben, hogy elkerüljük a napégést, napszúrást, pelenkadermatitiszt vagy a dehidratációt.

 

Hogyan óvjuk a baba bőrét a napégésétől?

 

Az egyik legnagyobb rizikófaktor, ami megkeserítheti a nyaralás kellemesnek ígérkező perceit, az a napégés. Komolyan kell vennünk a riasztásokat és a napozási szabályokat – 11 és 15 óra között ne menjünk napra, a babákat pedig 16 óráig ne engedjük közvetlenül a fényre. A leégés szűrt fényben is megtörténhet, ezért a kritikus órákat töltsük inkább a ház hűvösében. Használjunk megfelelő faktorszámú, az UVB mellett az UVA sugárzás ellen is védelmet nyújtó napkrémet. Ha pedig az elővigyázatosságunk ellenére is megtörténik a baj, akkor egyévesnél kisebb gyerek esetében langyos vízzel mossuk le a baba bőrét, és mutassuk meg orvosnak is.

 

Hogyan vihetjük vízbe a babát?

 

Alapvetően meg kell különböztetni gyógyvizes és nem gyógyvizes strandokat, természetes édesvizet és a tengervizet. Alapszabály, hogy gyógyvízbe a gyermekeket 6 éves korig ne vigyük, és a babaúszásra alkalmas medencéket válasszuk. A nagy felületű természetes tavak vízminősége általában megfelelő, a folyóvizekről azonban ez általánosságban nem mondható el. A sós víz lényegében fertőzéstől mentes, viszont szárítja a bőrt, a tengerben történő fürdést követően a babát mielőbb zuhanyozzuk le langyos édesvízzel. Amíg nem nyílik lehetőség a zuhanyzásra, alkalmazzuk babapopsitörlőt. Érdemes beszerezni parabén- és alkoholmentes törlőkendőt, mely a baba egész testén alkalmazható.

 

Hogyan előzzük meg a pelenkadermatitiszt?

 

Az érzékeny bababőr minden változásra reagál, a nyári meleg pedig különösképp hajlamosít a pelenkadermatitiszre. Amennyiben kisbabánk hajlamos pelenkakiütésre, a meleg nyári hónapok során érdemes a komplex összetételű Sudocrem care & protect kenőcsöt alkalmazni. Komponensei révén védőréteget képez, táplálja a bőrt és óv a fertőzésektől. Pelenkacsere után legalább 10-15 percig hagyjuk a megszárított bőrt fedetlenül.

 

Óvjuk a baba fejét és figyeljünk a folyadékpótlásra!

 

A kicsik a vízparton viseljenek könnyű sapkát, emellett beszerezhetünk baba-napszemüveget is. A napszúrás tüneteinek oka az agynyomás fokozódása. További fontos tünet a láz, a hányás, fénykerülés és a sírás. Ha kialakult a napszúrás, mielőbbi orvosi vizsgálatot és ellátást igényel. A hőségben a kicsik is többet izzadnak, könnyebben kiszáradnak, ezért gondoskodjuk a folyamatos hidratálásról, kínáljuk őket gyakran folyadékkal.

 

Ha ezeket az alapvető szabályokat betartjuk, akkor nyugodt, felhőtlen pihenés várhat ránk.