Blog

Egy zseniális trükk, amivel fejlesztheted gyermeked olvasási készségét

Gondoltad volna, hogy a tévé, amelynek káros hatásairól tudományos értekezések százai szólnak, mégis tud hasznos lenni a gyermeknevelésben? Pedig így van! Szakértők szerint ugyanis a sokat szidott készülékek alkalmasak a gyermek olvasási készségének fejlesztésére.

 

A Harvard Economics Rewiev-ban nemrégiben megjelent tanulmány arra világít rá, hogy amennyiben a csemeténket – különösen 6 és 10 éves koruk között – úgy engedjük tévézni, hogy az anyanyelvi műsort anyanyelvi felirattal látja, jelentősen fejlődik az olvasási készsége. Merthogy az agy nem tud mást tenni, mint azonosítja a betűket a hangokkal így a befogadó- és asszociációs képesség gyakorlatilag szórakozás közben fejlődik.

 

A Kapcsold be a feliratot! elnevezésű médiakampány Indiában indult útjára nemrégiben, és ösztönözni próbálja a szülőket, hogy ezzel is segítsék gyermekeik olvasni tanulását. Angliában pedig egy Oli Barrett nevű start-up vállalkozó a National Literacy Trusttal összefogásban azon fáradozik, hogy az ország oktatásügyi minisztériuma alkosson törvényt arról, hogy a fent említett edukáció a gyermekek oktatásának alapvető része legyen.

„Szakmailag bizonyított tény, hogy ha bekapcsolod a feliratokat az otthoni tévékészülékeden, és a gyermeked úgy nézi a műsort, azzal kétszeresére növeled az esélyét annak, hogy az olvasásban jártas legyen” – nyilatkozta Oli a Manchester Evening Newsnak.

 

Kozmetikai termék.
Felelős személy: Forest Tosara Ltd., Baldoyle Ind. Est. Dublin 13, Írország
Forgalmazó: TEVA Gyógyszergyár Zrt., 4042 Debrecen, Pallagi út 13.