Blog

Védőoltások

Védőoltások
Védőoltások, igen-nem? Érvek és ellenérvek a szakember szemével

Benned is felmerült már a kérdés, hogy a kötelező védőoltásokat mellett, mely szabadon választható vakcinákat érdemes beadatni a gyermeked számára? Dr. Makleit László belgyógyász és klinikai farmakológus segítségével összegyűjtöttük azokat a szempontokat, amelyek segítenek a döntésben!

Míg régen, jó harminc-negyven éve a szülők valósággal rettegtek a gyermekeket fenyegető járványos- és fertőző megbetegedésektől, ma már szinte természetesnek vesszük, hogy szamárköhögéssel vagy gyermekbénulással nem fertőződhetnek meg a csemetéink, és felnőtt korukra is védve vannak. Mindez a kötelező és ingyenes védőoltások bevezetésének köszönhető, amelyek a súlyos betegségek ellen nyújtanak hatékony védelmet. A hatékonyságát bizonyítja, hogy például a korábbi, fekete himlő elleni oltásnak köszönhetően a betegség eltűnt a Földről, olyannyira, hogy ma már oltásra sincs szükség ez ellen.

Magyarországon a gyermekek születésüktől kezdve kiskamasz korukig 10 kötelező védőoltást kapnak, de ezek mellett vannak szabadon választhatók is. Utóbbiak kapcsán dr. Makleit László fontosnak tartja a megfelelő tájékozottságot, az esetleges veszélyekről való informálódást. ”Amíg a lakosság döntő többsége az oltásoknak köszönhetően védett, addig komoly járványok kialakulásával nem kell számolni. Így akár a vakcinákkal be sem oltott egyének is megúszhatják a súlyos következményeket. Elegendő azonban elutazni egy olyan régióba a világon, ahol az oltottsági arány alacsony és ott könnyen megfertőződhetünk. Gyermekünket nem tarthatjuk egész életében steril szobában, a védőoltásokra szükség van” - nyilatkozta a szakember, akinek a segítségével összeszedtük, hogy a választható oltások közül melyek a legfontosabbak:

  • hasmenést okozó Rota vírus elleni
  • a járványos agyhártyagyulladás elleni
  • a 12 hónapos kortól ajánlott, kullancs okozta agyvelőgyulladás elleni
  • az A-típusú májgyulladás (hepatitis A) elleni. Ez utóbbi kimondottan ajánlott, pláne, ha Dél-Európába tervezünk tengerparti nyaralást.

A doktor úr kihangsúlyozta, hogy vigyáznunk kell, mivel vannak olyan fertőző betegségek, amelyeknek az átvészelése után a késői veszélyekkel is számolnunk kell. „Például a bárányhimlő ilyen, hiszen az immunrendszer bármely károsodása esetén – gyakran évek, évtizedek múlva – másodlagos betegség alakulhat ki; például övsömör. Így az eddig csak ajánlott bárányhimlő elleni védőoltás kötelezővé tétele teljesen indokolt, hiszen Magyarországon évente 30-40 ezer gyermek esik át a betegségen” - tette hozzá dr. Makleit.